Megint eltelt némi idő.

 Történt, ami történt. Jó is és inkább rossz. Néha úgy érzem másvalaki életét élem, nem elégít ki semmi, sem szellemileg, sem érzelmileg. Nem tudok írni, és nem tudok zenélni. Tavaly szeptember óta nem írtam egyetlen megveszekedett sort, vagy egyetlen percnyi dallamot. Mintha az energiavámpírom elvitte volna tőlem az alkotás adományát. Időm lenne, kedvem nincs. Nem hiányzik, ó nem, sokkal jobb nélküle. Nincs veszekedés, sem zsarnokoskodás, műhisztivel kicsalt dolgok... Egyszerüen nem tudok örülni, semminek - najó ez kissé túlzás, van aminek igen, de az az öröm illó, hamar kilobban mint a mécsláng - és ami a legrosszabb, elvesztettem a szerelem érzését, és nem találom. Szeretni szeretek, de szerelmes nem vagyok. 

  Összeszólakozok mindenkivel, agressziven támadok vissza, mint egy felingerelt terrier. Mintha a szerelmen kívül elvesztettem volna még valamit, valamit ami lehet hogy fontosabb - a Békémet. A koffein, és a gyógyszereim tartanak szinten, hogy ne zuhanjak vissza a mélységbe ahonnan már egyszer (?) kikapaszkodtam...

Véget vetettem, a tudatosan vállalt hét éves absztinenciának, December 29. -én leittam magam, jó volt, vidám voltam, ellazultam, olyan oldal jött felszínre amit már el is felejtettem hogy létezik. S ahogy az az este szárnyakat adott, a másnap reggel le is tépte azokat. De erről még magamnak sem merem megengedni hogy komolyabban elgondolkozzak rajta...